Úgy látszik, ma valahogy ilyen tanítóbácsis hangulatom van. Délután a Sub Rosa blogján a kutatómunkáról írtam cikket, most pedig összehoztam tíz pontot, ami az amatőr íróknak lehet segítségére. Remélem, akad majd valaki, akinek ezzel (még ha csak kicsit is) támogatni tudom az írói fejlődését. Lássuk!
1.) Az elsődleges szabály, amit nem győzök elégszer hangoztatni: olvasni kell! Sokat és sokfélét, mert aki nem olvas, annak egyszerűen TILOS írnia! Több amatőrtől is hallottam már, hogy azt mondják, nincs idejük olvasni, mert írnak. Az a helyzet, hogy többet kell olvasni, mint írni! Mert bár járhatsz újságíró iskolába, beiratkozhatsz a Magyar Író Akadémia kurzusaira, ott írni nem tanítanak meg, csak tippekkel látnak el.
2.) Figyeld meg alaposan az embereket! Ha jól kinyitod a füled, megtanulhatsz élethű párbeszédeket írni. Ha pedig igazán életszerű, izgalmas szereplőket akarsz felvonultatni, bátran szerepeltesd műveidben ismerőseidet, barátaidat (vagy legalább nyúld le egy-egy jellemvonásukat)!
3.) Kövesd figyelemmel a világ híreit, és nyugodtan „lopj" ötleteket a valóságból: olyan borzalmakat és olyan csodákat, amilyeneket a valós élet művel, úgysem fogsz tudni soha kitalálni.
4.) Gyakorold az írást! Ne csak akkor írj, amikor már egy kész ötletet akarsz kidolgozni: végezz írásgyakorlatokat! Akár egy-egy gondolatot, tájleírást, egy rövid beszélgetést vagy egy képet is leírhatsz, mondjuk az elsőt, ami az elmédbe villan. Vezess naplót vagy blogot - így is csiszolhatod a stílusodat.
5.) Kerüld a kínos archaizálást, a túlbonyolított leírásokat! Ne akarj erőből művészkedni, mert akkor a végeredmény könnyen egy giccses, olvashatatlan valamivé válhat. Egyszerűen csak vesd papírra a gondolataidat, úgy, ahogy a fejedben motoszkálnak, és ahogy hangosan is kimondanád őket!
6.) Ne félj a szabadszájúságtól, a káromkodástól! Elvégre egy maffiózó, egy sorozatgyilkos, egy börtöntöltelék vagy egy csöves ficsúr nem szólalhat meg Shakespeare-i nyelven.
7.) Légy tagja online íróköröknek, ahol az emberek nem csak elolvassák, de kritizálják is műveidet - így tanulsz legjobban! (Tippek: Fantasya, Napvilág Íróklub)
8.) Figyeld a pályázatokat, és keress testhez álló feladatot! Ha nem is nyersz, a legtöbb pályázaton kiértékelik az írásodat, és figyelmeztetnek, mire figyelj jobban legközeleb. (Évente többször is ír ki pályázatot a Tinta-Klub, a Karcolat vagy a SZMÍT, de látogathatod a Pályázatfigyelő oldalát is.)
9.) Írj cikkeket, és próbálkozz a publikálásukkal különböző újságokban, magazinokban! Így két legyet üthesz egy csapásra: a szerkesztőd kigyomlálja a hibáidat, vezeti kicsit a kezed, és persze, ami a lényeg, az írásaid a nagyközönség elé tárulnak! (Pár nyomtatott és internetes újság, ahol szívesen hozzák le új arcok cikkeit: PRESStige, Új Szó, Ekultúra, netBarátnő, Napvilág.Net)
10.) Próbálj meg bekerülni antológiákba, irodalmi folyóiratokba! Évente több olyan antológia is megjelenik, amelyekben amatőr írók novellái látnak napvilágot. Az irodalmi folyóiratok száma a huszadik század végére elég csúnyán megcsappant, de a bemutatkozásra tökéletes a Szőrös-Kő, ami évente párszor jelenik meg.
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Köszi, ez a tíz pont nekem is rendkívül hasznos volt!!! :) A hatodik "parancsolat" persze jellemzően azokban a műfajokban legyen jelen, amelyek ezt elviselik. Romantikus novellákban ugye ne?:) Persze káromkodni lehet frappánsan is... BB